Természetismeret

“A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”  -Szent-Györgyi Albert

A 6. cserkésztörvényünk kimondja, hogy legyünk jók a természethez.
Ugyanannyi jogunk van az erdőben lenni, mint az ott élő állatoknak, semmivel sem több. Azonban, ne feledd, hogy ahogy te teljesen beparáznál azon, ha egy szarvas bevágtatna az otthonodba, ő is hasonlóképpen érez veled kapcsolatban. Próbáljuk meg a legkisebb pusztítással járni az erdőkbe és minél kevesebb félelmet kelteni az ottani lakókban.
Itt jön a kérdés, ezt hogyan valósítsuk meg?

Alap szabály, hogy az erdőben nem hangoskodunk. Az állatok az emberszag után a zajtól ijednek meg talán a legjobban. Ne ordibáljunk feleslegesen, vagy énekeljünk túl hangosan. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy némán fussunk át az összes erdőn, de a kisebb ösvényeken, ahol kevesen járnak, inkább vegyük vissza a hangerőt, hátha látunk néhány helyi erdei lakót. Zenét ne hallgassunk, értem én hogy feldobja a napodat és unalmas az erdőt hallgatni, de inkább beszélgess a társaiddal, vagy figyeld az erdőt, sokkal jobban ki fog kapcsolni és kicsit eltávolodsz a zajos élettől.

Ne bántsuk a növényeket. Természetesen egy csokor virágot szedhetünk a réten a legszebb hölgy ismerősünknek, természetesen ha nem védett növényeket szedsz csomóban. Viszont a felesleges ágak letördelése, kisebb és nagyobb élő fák kidöntése, védett növények letépése vagy kitaposása SZIGORÚAN TILOS! Tíz szál hóvirág letépése már bűncselekménynek számít és ez nem vicc. Ne úgy gondolj a fákra, mint pusztítható obijektumok a természetben (ez nem a minecraft), hanem olyan növények, akik fotoszintézissel szűrik azt a levegőt, amit te nap mint nap beszívsz. Árnyékot és élelmet adnak az élőlényeknek és így közvetetten, vagy akár közvetlenül neked is (gyümölcs fák). Ne légy bunkó és ne harapj abba a kézbe ami enni ad.

Ne gyújtsunk feleslegesen tüzet az erdőben, pirózni otthon is tudsz az udvaron (bár azt sem javaslom). Egy váratlan tarló vagy erdőtűz nem csak az ottani növények, vagy élőlények életébe, de akár a te életedbe is kerülhet, javaslom, hogy ne kockáztass!

Ne szemeteljünk könyörgöm! Természetesen egy almacsutkát még eldobhatsz az erdőben, de azért a petpalack már főbenjáró bűn.
Felfordul a gyomrom azoktól az emberektől, akik az illegális szemétlerakatokat létrehozzák, fittyethányva bárkire vagy bármire. Egy bizonyos összegért már lelehet minden fajta hulladékot adni az erre megfelelő helyeken, legyen bennünk annyi tartás, hogyha annyit szemetet összeszedtünk, akkor fizessük ki azt a bizonyos összeget. Nem is beszélve arról, hogy néhány hulladék a természetbe, pl sörös üvegek, a napfényét felerősítve tüzet okozhatnak és leégethetik az erdőt.

Műanyaggal, gumival és egyéb háztartási hulladékkal ne tüzeljünk!
Biztos a ti környéketeken is akad olyan család, akik előszeretettel engednek ki bármit a kéményükön. Ez nem csak roppant egészségtelen és természet romboló, de még elképesztő módon büdös is. A kint játszadozó gyerekek ezt a fütöt szívják be és a frissen kiteregetett ruhák közül mind ilyen szagú lesz.
Szégyelje magát, aki tud annyira önző lenni, hogy a saját kényelmét előrébb tartja mások egészségénél vagy a természet védelemnél.

Állatokat nem ölünk, vagy fogunk el és viszünk magunkkal haza. Egy ismerősömék egy évben több őzgidát is elkaptak élve, mivel volt házi tehén tejük, gondolták majd felnevelik őket. Egy ideig kitartottak szegények, de hirtelen megbetegedtek és elpusztultak. A vadon élő állatok közül kevesen képesek túlélni, ha elszakítják az otthonától. Természetesen a túlélésért az ember megszeghet néhány szabályt, de önkényesen nem pusztítunk el állatokat.