Az első lépések
Már az első féléveimben megszületett benne az elhatározás, hogy az MSC-s éveim
első félévét valamelyik külföldi egyetem Erasmus képzésén szeretném tölteni. Akkoriban sok
ismerősöm és barátom mesélt nekem a külföldi élményeiről és voltak,
akik többször kifejtették, hogy mennyire bánják, hogy kihagyták ezt az élményt a hallgatói éveikből.
Az első dolgom az volt, hogy kitaláljam, melyik
félévben szeretnék részt venni a programban.
A legtöbben az utolsó BSC/MSC-s félévükre
időzítik a mobilitásukat, hogy odakint csak szakdolgozatot kelljen írniuk és felkészülni a záróvizsgáikra. Véleményem szerint ez egy kétélű kard, amelynek a vége kudarccal vagy épp az ellenkezőjével érhet véget. Több barátom is ezt az opció választotta, de még kezdetben nehéz volt nekilátniuk a dolgozatuknak. Abban az
esetben, ha az adott személy félretudja tenni a bulikat és az utazásokat és
mikor ideje engedi, céltudatosan megírja a szakdolgozatát, semmi problémája nem
lesz a határidőkkel. Sokan azt gondolják, hogy ez a 4-5 hónap bőven elég arra,
hogy megírjanak egy szakdolgozatot, de abba nem gondolnak bele, hogy idekint
megfelelő kommunikáció nélkül a konzulensed nem tudja a kezedet fogni és
végigvezetni az úton. Ráadásul itt az idő körülbelül háromszor gyorsabbnak érződik,
szóval egy-kettőre eljön majd a vége.
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy tudtam egy úgynevezett szintváltást csinálni, amely azt jelenti, hogy az alapképzésem utolsó féléveiben jelentkezek az ösztöndíjra, de a mesterképzésem első féléveit
töltöm kint. Ezzel a lehetőséggel intézményt váltó hallgatók is élhetnek, de pályázat benyújtásuk kissé bonyolultabb társaikénál.
Ezzel a lehetőséggel élve, úgy kezdhetem meg ezeket az élményekben dús hónapokat, hogy letudtam minden záróvizsgát és
stressz forrást és egy teljesebb és "gondatlanabb" félévem lehet.
Ez az opció egy az
állam által támogatott féléveim feláldozásával is jár, mivel eközben nem tudok haladni a mintatantervem szerint. (Vannak olyan képzések, ahol megengedik az egyéni tanrendet amellyel megoldható néhány tárgy teljesítése, ez azonban az én esetemben nem volt opció.) Köztudott, hogy a mobilitás során aktív hallgatónak kell lenned egész idő alatt és teljesítened kell egy meghatározott kredit számot a tanulmányi utad során.
Vannak intézmények, amelyekben kötelező
elfogadtatni/megfeleltetni egy-egy tárgyat a mintatanterves képzésedből,
szerencsére ez nálam nem volt előírva.
Az első lépésként tehát eldöntöttem, hogy a 2018/19-es tanév második félévére fogom benyújtani a pályázatom. A második fázis, hogy kitaláljam milyen desztinációkat válasszak magamnak.
Ez már jóval nagyobb fejtőrést okozott számomra, de "szerencsére" a
táblázatból, amelyből kikereshettem melyik karról hova jelentkezhetnek a
hallgatók, nem túl sok opció volt, ami megfelelt az elvárásaimnak. A közlekkar
meglepően kevés kapcsolattal rendelkezett, így kénytelen voltam ezek közül
kiválasztani a szerencséseket.
Összesen 12 országba adhattam le a jelentkezésemet, melyből elfogadhatónak Barcelona, Észtország és Svédország bizonyult, ebben a sorrendben. Nem szerettem volna szomszédos országba beadni a pályázatom (Horvátország, Szlovákia, Románia), vagy olyanba, ahol már jártam (Lengyelország, Franciaország) mondjuk az utóbbit Észtországgal pont megszegtem, de imádtam azt a kis országot.
Az északi országoktól azért tartottam, mert bár az ösztöndíjak magasabbak, a
költségek aránytalanul nagyobbak, mint a déli országokban. Egy ismerősöm a
teljes Erasmus ösztöndíjából csak a lakhatását tudta megfizetni Svédországban.
Ezután nincs más
dolog, mint beszerezni a pályázathoz szükséges dokumentumokat és
aláírásokat.(Pályázati kérvény, nyelvvizsga megléte az adott egyetem által
előírt nyelvből, önéletrajz és motivációs levél magyar és a választott
intézmény nyelvén egyaránt, tanulmányi tervezet az előírt kredit számban,
oktatási ajánlás, többletpontokat igazoló dokumentumok, stb.)
Fontos, hogy ezeket a dokumentumokat IDŐBEN kezdjék el a pályázni kívánok összeszedni, mert sok dokumentumnak átfutási ideje van és a pályázati határidőt a legtöbb Erasmus iroda szigorúan veszi. Sok pályázó egyébként már itt feladja a jelentkezést.
A
pályázat leadása után pár hét várakozás jön, amely mellé egy kisebb gyomorideg
is társul, a bizonytalanságtól, hogy jó sorrendet választottunk, hogy nem
vesznek fel minket a számunkra legjobban tetsző intézménybe vagy, hogy alapból
egy hibás adat miatt nem dobják-e vissza pályázatunkat. Összegezve, az alap stressz mellé, amelyet a vizsgák váltottak ki, társult még egy plussz dolog amiért aggódhattam.
Szerencsére a
pályázatomban első helyen megjelölt országba sikerült bekerülnöm, így Barcelona
lett a befutó. Egy kis édeskeserű élmény fogott el mikor megláttam a nyertes
pályázatot, mivel összesen 1 ponttal sikerült lemaradnom a Campus Mundi
ösztöndíjról, amely egy magasabb összegű ösztöndíjat biztosított volna
számomra, de nem akartam, hogy ez a kedvemet szegje.
Nem volt más hátra, mint teljesíteni az összes hátralévő tárgyamat, szakdolgozatot írni, megvédeni, záróvizsgázni és végül felvételt nyerni a mesterképzésbe. (Ugye nem is akkora nagy ügy? :D ) Minderre volt 10 hónapom, mielőtt elindulok, hogy 5 hónapot tölthessek a komfortzónámból kilépve egy idegen országban. Egyben biztos voltam már a pályázat benyújtásakor. Bárhogy is alakuljon ez a cirka másfél év, nem ugyanaz az ember fog hazajönni arról az utazásról, aki most vagyok. Továbbá, hogy az életem azon szakaszát és élményeit amelyet Katalán földön élek meg, megpróbáljam valamilyen formában átadni nektek, drága olvasóim.
Üdvözlettel,
B.