Magamról
Nagy Bence vagyok és ez itt az életem dióhéjban.
Siófokon láttam meg a napvilágot 1995-ben.
Már kiskoromtól érdekelt a színészet világa, ezért beálltam egy színjátszó körbe,
ahol bár nem értünk el világhírű szerepeket, legalább színpadon lehettem.
Gimnáziumnak a Kaposvári Toldi Gimnázium Dráma tagozatát választottam,
ahol betekintést nyerhettem a színészet csínyába, de ez a várt hatással ellentétes következményeket eredményezett az életemben. Elkezdtem érdeklődni a reáltantárgyak iránt és felismertem,
hogy társaimnál sokkal jobban érdekel a matematika és az informatika.
(itt megjegyezném, hogy ez nem nagydolog egy drámás osztályban, de engem inspirált)
Tovább tanulási helyemnek ezért, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Közlekedés Mérnöki és Járműmérnöki karának Logisztikai mérnök szakát választottam, amit 2019 januárjába végzetem el.
Hallgatói éveim alatt az időm nagy részét a tanulás és az aktív közösségi élet töltötte ki. Tagja voltam a Rendezvény szervező bizottságnak, a Mentor gárdának, részt vettem a Selmeci diákhagyományörzésben és elindítottam egy öntevékeny kört aminek a célja a társasjátékok biztosítása a hallgatók számára.
Szabadidőmben rendszeresen edzek, nagyon szeretek futni és túrázni. Imádom a sorozatokat és a magávalragadó atmoszérával rendelkező videójátékokat. Ezek mellett természetesen a hétvégéken cserkészkedtem.
10 éves korom óta vagyok cserkész és több mint 5 évig voltam őrsvezető.
2015-ben elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen módon tudnám, a tapasztalataimat, gondolataimat és éléményeimet eljutatni másokhoz és ekkor jött az ötlet.
Mi lenne, ha valami olyan tartalmat tennék közzé, valami olyan látásmódból, amit eddig még csak kevesen csináltak. A zenéket, játékokat, filmek háttérbe szorítani és beszélni kicsit a természetről, a szabadidős tevékenységekről, vagy akár olyan tabu témákról mint, a család/gyereknevelés, vagy a vallás. Felkerestem a barátaimat akik közül sokan, készségesen segítettek nekem megalapítani azt, amit itt láthattok.
Ez itt a Kiscserkész a Nagyvilágban és ahogy Cseh Tamás megénekelte:"... egy kicsit benne vagyok én".