Cserkész programok

Először azt hittem, hogy ez önmagában nem állná meg a helyét, mint külön téma, de mikor az alap gondolatok elérték a harmadik oldalt, nem cicóztam tovább, megszerkesztettem ezt a külön oldalt. Ebben a fejezetben a cserkészprogramokra jellemző dolgokat írom le, de sok elem megegyezik mondjuk egy napközis táborral, vagy néha egy hittan táborral. Mondjuk a felszerelések és a hasonló dolgok.

Természetesen a programok menete nincsen kőbe vésve, így lehet sokan nem értenek egyet ezekkel a jellemzésekkel, de amelyik csapatoknál jártam, ők mind így csinálták.

Cserkészprogramok ismérvei, jellemzői

Haladjunk sorban. Minden cserkészprogramot megelőz egy készülési időszak, ez persze a program volumenétől számít, de egy 1,5 órás őrsit sem spontánul vezetünk le, hanem egy kis készüléssel(már a jobb esetben). Általában ezeknek a programoknak egy felelőse van, de persze kérhet segítséget és megoszthatja a terheket, de ő felelős azért, hogy minden flottul menjen. 
A programot megelőzően az időpontokat kell a legelőször kihirdetni. Sok szülő tudomásul veszi, hogy abban az időpontban a srácoknak jelenése van a természetbe és nem szervez rá programot, természetesen csak akkor, ha időben értesül erről.
A programot megelőzően legalább egy héttel írjuk ki, hogy mit hozzanak magukkal. Természetesen nem írjuk le az utolsó kelléket is, erre vannak olyan gyűjtő szavaink, mint a "túra felszerelés", "portya felszerelés" vagy a "tábor felszerelés" (ezeket lejjebb kifejtem). Persze, ami ezekben nem szerepel de a ahhoz a programhoz szükséges, azt ki kell hirdetni. Mennyi hidegélelmet hozzanak magukkal, mennyi költőpénzt, kell-e diákigazolvány stb. .
A gyülekező időpontját 10-15 perccel a program előtte kell meghirdetni. Minden csapatban van olyan, aki késik (néhol a vezetők is). Azért, hogy ne csússzon el a program, érdemes egy kicsivel előbbre ütemezni a találkozót. Ilyenkor lehet beszélni a szülőkkel, összeszedni a busz/vonat jegyre valót, igazítani a táskákon, felvezetni a keretmesét. 
Minden program elejét és végét egy-egy imával nyitjuk és zárjuk, illetve minden étkezés előtt és után is imádkozunk, ezek szövegét és miértjét itt olvashatod. Ahhoz, hogy a csapat jól és rendezetten működjön egy-egy programon, meg kell tanulni különböző alaki ismereteket, ezekről itt olvashatsz.
Fontos, hogy a programfelelős tartsa az előre megírt programtervet, főleg ha tömegközlekedéssel is utazunk, ő(k) mindig ingbe van(nak), így elkülönül a többi cserkésztől. A jó vezető ismérve a pontosság, sose várjon egy szülő, vagy gyerek rád, inkább te várj rájuk.

FONTOS!
Cserkész programon SOHASEM fogyasztunk alkoholt vagy dohány árút, illetve élünk nemi életet (és cserkészprogramon kívül is csak mértékkel). Őszintén nem is aludhatnak egy sátorban lányok és fiúk, egészen addig, amíg nem házasodtak össze. Természetesen ezt azért bőőőven megszegjük, de itt csak alvásról van szó és semmi másról.
Több pár is volt a csapatunkban, akik megtudták állni, hogy egymásnak essenek a programokon és ez így tisztességes. Ne ítéljetek minket bigottnak ezért, mert nem vagyunk azok (legalább is én), de ez egyszerűen nem az az idő és hely. (Ráadásul egy kis önmegtartóztatás csak növeli az élvezeteket ;) ).


Kerettörténet, keretmese

Aki kicsit jártasabb cserkész berkekben, az tudja, hogy sok olyan programot szervezünk, ahol beöltözünk különböző fiktív vagy történelmi személyeknek és így vezényeljük le a programokat. Ezeket azért hívjuk keretmesének, mert ad egy keretet a programoknak. A gyerekeket roppant mód lehet motiválni azzal, ha valamilyen célt adsz nekik, ha nem úgy fogják fel a túrát hogy sétálunk oda meg vissza, hanem úgy, mint egy küldetést. Ahol véghez vihetnek valamilyen hőstettet egyedül, vagy a csapatukkal. Nem beszélve arról, hogy ezzel a kis szerepjátékokkal felkeltheted az érdeklődésüket egy könyvről vagy egy történelmi korról, amit otthon áttanulmányoznak, hogy jobban képbe legyenek.
Sok szempontot kell figyelembe venni a kitalálóinak, ezért a döntés sohasem egyszerű. Tetsszen az összes korosztálynak, vagy ismerjék őket, mert így a szereplőket könnyedén eltudják játszani és felismerhetőbbek. Fontos továbbá, hogy áttudjanak szellemülni a vezetők és a programokhoz is tudjon hasonulni a mese. Akiknek szerepük van, fontos alaposan megismernie, vagy kitalálnia az eljátszott szereplőt, ismerni a kor jellegzetességét. Nincs annál cikibb, mint mikor a kiscserkész kijavít egy történelmi szereplőről, mert ő országos töri bajnok és jobban tudja. A kellékek és a jelmezek legalább annyira fontosak, mint azok, akik viselik.
Fontos, hogy bár a keretmesét nem szabad eltúlozni sem. A szokásos programra jellemző kereteket nem lehet megbontani a keretmese érdekében (pl kihagyni étkezést, imát satöbbi). Elsősorban ez egy cserkész program és csak másodsorban szerepjáték. 

Két fajtára oszthatjuk ezeket a keretmeséket:

  • Egy egész, vagy akár több éves keretmese: itt olyan komplex történetet kell választanunk, amit az összes programunkra könnyedén rá lehessen húzni. Fontos, hogy ez minden korosztályt érint, így úgy kell választanunk, hogy mindenki számára ismertebb, elképzelhető, könnyebben emészthető legyen.
    Ilyen az indián keretmese, a Pál utcai fiúk vagy a Harry Potter.
    Fontos, hogy több szálon futhasson a történet, tematikusan épüljön fel és a főbb szereplőik folyamatosan vegyenek részt benne.
    Egy Potter nélkül nem tudunk sok történetet hitelesen eladni egy ilyen jellegű keretmesében.   
    Fontos, érv, hogy egy éves keretmese miatt érdemes mindenkinek beszerezni-e jelmezeket, eszközöket, hogy még hitelesebb legyen a történet.
    Míg a program jellegűnél már nem biztos, hogy megéri ennyit áldozni rá.

  • Program jellegű keretmese: egy őrsi foglalkozásnyi időtől egy egész táborig terjedhet a hossza. Az alap konfliktustól a megoldásig.
    Egy egyszerű példa:
    Elrabolták a hercegnőt(program kezdete) --> Szabadítsuk ki! --> Ott a sárkány --> Megmentettük a hercegnőt (program vége).
    Természetesen a középső állomásokat a végtelenségig lehet húzni és bonyolítani, de az eleje és a vége fix.
    Itt kicsit szabadabbak lehetünk témaválasztásban, kevesebb szereplővel is véghez vihető, de hosszabb komplexebb történetet nem tudunk elmesélni.

Őrsi foglalkozás

A legfontosabb egysége minden csapatnak az őrs és így az őrsi foglalkozásokra nagyobb hangsúlyt kell fektetnem. Heti rendszerességű programok ezek, ahol az a kis homogén csoport találkozik, akik egy őrsbe járnak. Lehetnek speciális őrsik, ahol keretmesével megfűszerezzük az őrsiket, vagy kicsit megbontjuk a szokásos őrsik keretét, de ez nem túl gyakori. Általában 1,5 órás egy ilyen foglalkozás és a következő részeket tartalmazza:

  • Ima (elején és a végén)
  • Módszertani blokk: A játékos tanulás lényege, hogy anélkül kell tudást átadni a fiatalabbaknak, hogy ők ezt szükségszerűnek érezzék. Minden ami a gyerekekre úgy kell rátukmálni romboló jellegel hat rájuk és bármennyire a szájukba rágnád, annál kevésbé lesznek fogékonyak.
    Azonban, ha ezt átemeled egy másik szintre és ezt játékosan megtanítod nekik, lesz mihez kötniük a tudásanyagot.
    Itt van egy egyszerű példa: A srácaim nem nagyon tudták megjegyezni a törvényeket sorba, így képek segítségével kellet rájönniük, hogy hányadik törvényről is beszélünk és az mit is mond ki. A 9-es törvény például egy malacperselyt mutatott, ami ugye a takarékosságra buzdítja a srácokat.
    Abban az esetben, ha szülők esetleg tanárok olvassák ezt a blogot, nekik külön ajánlom, hogy a tanítást próbálják meg kicsit más köntösbe helyezni, ezzel motiválva a gyerekeket az szükséges ismeretek megszerzésére. 
  • Kreatív blokk:
  • Játék blokkok (az eleje felé és a vége felé) Minden őrsin kell egy-két közös játék, mindegy hogy mennyire idős korosztályról is beszéljünk.

Egy jó őrsi ismérve az időkihasználás és a precizitás. ŐVK-ban úgynevezett őrsi terveket kellet anno írnunk és sokan azóta is úgy tartják az őrsijeiket, hogy megtervezik percről percre a programot és ha jól becsülték meg az időkorlátokat be is tudják azt tartani. Másfél óra lehet roppant rövid és eeeszméletlenül hosszú. Mikor kitalálsz egy jó őrsit és jól érzik magukat a gyerekek, pont akkor lógnál túl az őrsi időpontjával és tartanád neki akár több órával tovább is. Akkor viszont, mikor kevesen jönnek el és te nem tudtál jól felkészülni az őrsidre és a napod sem volt éppen a legjobb, nagyon nehéz lelkesíteni őket úgy, hogy neked sincsen sok kedved ott lenni. Próbálj meg mindent elkövetni azért, hogy ez minél kevesebbet forduljon elő és akkor nem csak ők fogják jobban élvezni a programokat, de te is lelkesebben állsz majd hozzá.

Túra

Minden túra megtervezésénél figyelembe kell venni:

  • Milyen eszközzel akarjuk végigvinni: Bicikli, görkorcsolya, lábbusz, satöbbi.

  • Az időlimitet: nem mindegy, hogy több napos, vagy csak pár órás kirándulást szeretnél

  • A korosztályt akiknek csinálod és azok fizikai teljesítőképességét: korosztályonként mást tempót bírnak a gyerekek, mindig a legfiatalabb/leglassabb diktálja a tempót.

  • Milyen terepen szeretnél, tudsz menni: mennyire erdős, betonos, poros, sáros, stb. az útvonalunk, illetve milyenen tudnak a túrázók haladni. Pl. nem viszel a hegyekbe kiscserkészeket, mert a végén te cipeled az összeset a hátadon. Nem utolsó szempont, hogy vannak időszakos tiltások, mint a vadászidények, amikor jobb elkerülni bizonyos erdőket.

  • A felszerelést: Itt tényleg számít, hogy mennyi mindent pakolt anyuka a kissrác táskájába. Már egy 5-10 kg-os táska is hosszútávon borzalmasan fárasztó egy kisembernek. Érdemes a túra útvonalát és hosszát annál jobban megkönnyíteni, minél több felszerelést cipelnek a túrázók

  • Milyen helyeket, állomásokat érintsen: Ez egy teljesítmény túránál fix. Abban az esetben viszont, amit mi találunk ki, teljesen rugalmas lehet.
    Ne menjünk sűrűn látogatott turisztikai látványossághoz a környékünkön, mert azt senkit nem fog érdekelni. Jobb, ha kevésbé ismert helyekre mentek, vagy távolabbi látványosságokhoz.

  • Tervezz előre: Pihenési pontokat, időket, víztöltési helyeket, satöbbi.

  • Időjárás: Nem vagyok a téli portyák híve. Egyszer ki fogom próbálni, milyen hóban, fagyban 20-30 kilométert sétálni, de én ennek nem vagyok a híve. Esőben nem rossz túrázni, de jó sem. Nézz előrejelzéseket és ha tudod, hogy biztosan pocsék idő lesz egész nap, akkor fújd le a programot, vagy csinálj egy esőprogramot arra a napra, túrázni mehetsz máskor is. 

Amint a túra útvonala megvan, ne véssük kőbe. Annál rosszabb nincsen, mint mikor sietnünk kell a programmal és ezért a túrán teljesen lefárasztjuk a gyerekeket. Mindig a fülemben cseng, az elöl sétáló vezetők hangja: "ZÁRKÓZZ FEL!" (persze, ha nem én voltam éppen az a vezető)
Érdemes B vagy akár C opciókat, mint rövidítéseket is nézni a térképeken, mondván, ha az A nem jönne össze időben, inkább vágjuk le a túra végét.
Akkor, ha valamiért meg kell szakítani a túra útvonalát, pl. életveszélyes az út, ne félj "újra tervezni", keress egy másik alternatívát.

Amikor túrát vezetsz, fontos, hogy ne tévedj el. Ez elsőre teljesen triviálisan hangzik, pedig sokszor nem az. Volt már olyanban részem, hogy felszántottak(és teli is ültettek) egy utat az egyik általam már jól ismert turistaúton Siófok környékén. Én meg gondoltam, sebaj majd megkerüljük ezt a szép erdőt és úgy is eltalálok majd. Fenéket... . Eltévedtünk és fogalmunk sem volt arról, merre is menjünk tovább. Mögöttem 40 gyerek én meg forgatom a térképet, hogy mi legyen. Természetesen kijutottunk, de itt megemlítettem egy fontos dolgot, amiről beszélnem kell. Minél többször ellenőrzöd a térképet és a helyes felfestéseket/útirányt, annál jobb. Abban az esetben viszont, ha eltévedsz, ne pánikolj. Vidd vissza a legutóbbi ismert pontig a srácokat az úton és derítsd ki, pontosan merre is jársz, ha ügyes vagy, a srácok észre sem veszik, mit szúrtál el.
Bár, testvéri alapon viszonyolunk egymáshoz, de ott is mindig van egy nagytestvér aki irányít. Ezen a programon a programfelelős lesz az, akinek, ha kell szigorúnak kell lennie. Ne hagyd hogy szétessen a túra, tartsunk a kettes oszlopok jellegét, külterületen se nézzünk ki úgy, mint egy csorda.

Pár praktikus trükk, hogy a túra egyben maradjon:
Énekelj! Nagyon jól motivál, ha elindítjuk az úgynevezett "nóta fát" és az körbe megy a csapaton. Nagyon jó hangulatot tud okozni egy-egy ilyen mulatságosabb népdal (kerüljük a komorabbakat, az jó lesz tábortűznél).
Érdemes mindig a leglasabban haladó kissrácot előre tenni, ő diktálja a tempót, így egybe marad a csapat, nem marad le senki.
Az elején és a végén is legyen 1-1 vezető, akik irányítják és egybetartják a csapatot.
Menetelni csak lakott területen meneteljünk, mert hosszútávon roppant fárasztó, de belterületen adjunk az érzésnek.
Úgy túrázzatok, hogy mindenki élvezze. Tegyetek különböző játékokat a túra közbe, egy jó fedezékbe sose rossz!

Regős, kézműves nap

Nálunk ezek egy napos programok szoktak lenni, de vannak ahol Regős napokat vagy táborokat is hirdetnek. Megvan a maguk szépsége és jósága a kézműveskedésnek, de olyan ügyetlen embernek, mint nekem kicsit csak nyüglődés (ennek ellenére mindet élveztem, csak nem lettek jók a cuccaim). Ennek ellenére már csináltam jó dolgokat, csak általában nem sikerült befejeznem őket. (menő többszínű nemez labdám is van :P)
Kézműveskedésnél sok minden szóba jöhet: Origami, vagy más papír holmi, bőrözés, nemezelés, fafaragás, fonás, batikolás, nyakkendő gyűrűkészítés úgy bármiből, stb.
Igazából ezek nagyon jó programok, HA jól meg vannak szervezve. Mi kell a jó Regős programhoz?
Legyen elég szakértelemmel rendelkező személy, sablon, idő, eszköz és alapanyag arra, hogy menő dolgokat fabrikálhassanak a fiatalok.
Tényleg csak ennyi kell hozzá, de ez egy nagy létszámú csapatnál szinte esélytelen így alakítani. Sok esetben drága az alapanyag és maga az eszköz is, de azért nem feladni! A gyerekek nagyon élvezni fogják, ha létre tudnak hozni valamit és a szülők is örülnek majd, hogy látják a kis szuveníreket, amit egy ilyen program után hazavisznek a lurkók.
Természetesen a motiváció kedvéért tegyünk bele játék szüneteket és a legjobbakat motiválhatjuk egy kisebb zsűrizés után valamilyen kis díjjal is.
Akit nagyon élvezik az ilyen kézműves programokat, látogassanak el a regőscserkészek honlapjára amit itt találtok.

Portya

A portya egy több napos cserkészprogram, ahol vagy a természetben, vagy valamilyen fedett helyen töltjük az éjszakákat.
Tipikus év közbeni megmozdulás, ahol 1-2 éjszakát töltünk cserkésztestvéreinkkel egy adott hétvégén, így gyerek, szülő és dolgozó vezető kompatibilis a portya. 
A program nem sokban tér el másik cserkészprogramoktól, talán csak annyiban, hogy hosszabb időt töltenek a gyerekek velünk és egymással.
Hozzászoknak a természet közeliséghez és a kisebbek tudatosan szoktathatjuk a táborra. (Elég kellemetlen, mikor kiderül a tábor első napján, hogy még sose aludt anyukája nélkül a lurkó és leküzdhetetlen honvágya támad)
A másik nagyon jó dolog, hogy lehet menő éjszakai programokat csinálni, alaposabban kidolgozott kerettörténetet és tábortüzet is. 

(T)anyázás

Őszinte leszek, az én csapatomban nem csináltunk soha ilyen jellegű tábort és még nem vettem részt ilyen típusú táborban. Azonban sok vezetőtársammal értekeztem a témában és nagyon megtetszett a koncepciója a tábornak és a gyerekközpontúsága.
A lényeg, hogy a fiatalabb cserkészgeneráció (nyuszik és kiscserkészek), még nagyon erős honvágyat tudnak érezni.
Így nem érdemes egyből a mélyvízbe dobni őket azzal, hogy a komfortzónájukat nagy mértékben megbolygatjuk. A kicsiknek sokszor a szülőtől is nehéz megválni, de mikor a földön kell aludnia, a sötét erdőben, latrinán végezni a dolgát satöbbi, az olyan hirtelen jött változás az életében, amely nagyban fokozza a honvágy kialakulását.
Ezek elkerülésére találták ki a tanyázást, ahol bár kiszakadnak a családi biztonságból, de fedett helyen alszanak, angol toalettet használnak és csak annyi a dolguk hogy szót fogadjanak és jól érezzék magukat.
A tanyázásban az a jó, hogy gyerekközpontúbbak mint a nagyoknak szóló táborok. Itt nincsenek olyan programok, amelyeket a kicsik nem élveznének, hiszen itt nincsen idősebb korosztályok, csak a szervezők és az őrsvezetők.
Tanyáztatni nagyon kevés csapat tud egyedül, mivel ez csak egy-két korosztálynyi gyereket jelent.
Bevett szokás táboroztatásnál, hogy több csapat összedolgozásával alakítják ki a programok. Ez nem csak a kicsik szemszögéből előnyös (több gyerek nagyobb létszámú játékok, barátkozhatnak másokkal), de a vezetők együttműködéséből is sokat kamatoztathatnak mind egyénileg, mind csapat szinten. Sok csapat a kis létszám miatt a csapattábort is coprodukcióval oldja meg, ilyen esetekben is működik az előbb kifejtett tábor összevonás.
Tény, hogy a tanyázás egy hatalmas előnyökkel rendelkező koncepció amely, nagyban hozzájárul a kiscserkészek fejlődésében és a cserkészet alapjainak megismerésében. Az első ilyen élmények mindig vízválasztóak a kiscserkészek életében. Egy rosszul sikerült élmény akár az egésztől elvehezti a kedvét, így fontos, hogy lassan szoktassuk bele a kisebbeket ezekbe a táborozás rejtelmeibe. 

Az én srácaim anno sírás nélkül csinálták végig az első erdei cserkésztáborukat és nagyon büszke voltam rájuk, de a következő évben csatlakozott őrstagjaimnál már kisebb sikerrel jártam. A srácok 10-12 évesek voltak az első táboroknál, ez már a tanyázás és a táborozás közötti korosztályt jelenti.

Csapattábor 

Saját élmény

A megkoronázása az évnek. A legjobban szervezett és egyben a legkimerítőbb programunk az évben. Mégis váltig állítom, hogy totálisan megéri a fáradtságos munkát.
Egy jó tábor után a hazafelé vezető úton mikor a srácaink az élményeikről beszélnek és arról, hogy még szívesen maradnának, a legnagyobb dicséret amelyet egy vezető kaphat.
Kezdjük itt is sorba, hogyan áll össze egy tábor?
Először is kell egy tábor parancsnok (TP.) és egy helyettes (TPH.). Sok csapatnál versenyeznek ezekért a tisztségekért, "az én időmben..." és csapatomnál ez mindig egy nagy kérdőjel volt a vezetők körében. Az eddig cserkész pályafutásom alatt, egyszer voltam TPH és életem legjobb tábora volt. 

Abban az évben volt az Ócsai Nemzeti Nagytábor (NNT), amelyen a rover korosztály egy tagjaként vettem részt. Ekkor már megvolt az őrsöm, de nem szerettem volna, ha a srácok második táborát (van akinek az elsőt) az NNT-ben töltenék, így alternatív megoldásokat kerestünk. Mivel az előző évben már a csapat táborban vettek részt, a tányázás nem volt opció számomra. A vezetőséggel úgy döntüttönk, hogy szervezünk nekik egy saját tábort, amely csak az ő korosztályuké lesz, hiszen a nagyobbak az NNT-n fognak résztvenni. Ekkoriban három nagyobb létszámú őrs tartozott a korosztályhoz (kb 20 fő) két fiú és egy összevont lány őrs. Ezen őrsök vezetői, köztük jómagam és néhány vezető társammal. A vezetők legtöbbje ekkor 16 éves volt és a tábor szervezésben kevés tapasztalatunk volt. Mivel a felettünk lévő vezetői generációban egy nagyobb kihagyás tátongott és sok öreg vezető hagyta akkoriban ott a csapatot, nem sok segítségre számíthattunk. Azonban az akkori csapatparancsnok, a bátyám konyhásként és az akkori korosztályi vezetőkkel közösen lehoztuk a valaha volt legjobb táborunkat.

Szervezés

A szervezés a következő képpen alakult, amit vehetünk kb. optimális táborszervezésnek (nyugalom lejjebb mindegyiket kifejtem neked ;) )

1.     Tisztségek megvitatása, kinevezése: Elsősorban a TP és a TPH, majd jöhet a konyhás, az EÜ-s, a GH-s, a Kreatívos, Őrség parancsnok, Postás,
Imafelelős, stb.

2.     Dátumok meghatározása: A tábor és az elő tábor időpontja főleg a vezetőknek kell, minél hamarabb határozzátok meg az időpontot annál több gyerek és vezető fog ráérni. Ezen kívül a TP kitűzheti, hogy az adott feladatokat ellátó személyek mit és mikorra készítsenek el, illetve hogy mikor lesznek a további megbeszélések.
Pl.: A tábor menüje, játék lista, kerettörténethez csatlakozó programok, eszköz lista, stb.

3.     Táborhely kiválasztása és az ahhoz tartozó engedélyek kikérése (a helyi erdésztől, ÁNTSZ-től stb.). Ezért is fontos minél előbb elkezdeni a tábor szervezését, mert lehetséges, hogy egy felkapottabb táborhelyet lefoglalnak a mi időpontunkban, illetve az engedélyeknek átfutási idejük is van.

4.     Tömegközlekedés, vagy busz bérlése esetén, foglalás benyújtás és árbekérés, illetve a tábori autó leszervezése.

5.     Táborköltség megsaccolása és ezt lebontani fejenként, majd az időponttal együtt minél hamarabb ki kellet hirdetni.

6.     A tábori napok programbeosztása és felosztása: ki, minek lesz a felelőse, az időpontokat és az intervallumokat a TP határozza meg, a többi a programfelelős dolga. A táboroknak megvannak a fix programjai és napjai, amin nagyon sokat nem variáltunk az évek során.

7.      Abban az esetben, ha megvannak a napi beosztások, ki lehet tűzni a napos-tiszteket, az ő felelősségük a tisztség átvételkor kezdődik és az elkövetkező 24 órában tart. Minden program megfelelő lebonyolításáért ő felel majd, de nem lehet ő a program felelőse, koordinátora, mivel részt nem vehet benne.

8.     Kerettörténet kiválasztása. Mi a Harry Pottert választottuk erre a táborra és hatalmas sikert aratott. Persze, tisztában kellet lennünk a programokat érintő háttér történetekkel, illetve a szereplőink jellemével és stílusával, így ezt is az előzetes feladatokhoz sorolom.
Természetesen jelmezeket és kellékeket is szereztünk hozzá, nem is akármilyeneket.

9.     Folyamatos számonkérések a felelősöktől, amivel valaki nem haladt, át kellet adni másnak.

10.  Az összegyűjtött beszerzési lista alapján bevásárolni, egyeztetni egy tábor közeli boltossal, a romlandó áruk utánpótlásáról.

11.  Összepakolni mindent a táborra, kiválasztani a sátrakat, felszereléseket és mindent, ami kelhet

12.  Lenyomni a tábort, ami a szervezés miatt szinte gyerekjáték.

13.  Hazatérni és azóta is eldicsekedni, hogy miket vittetek véghez (ez megy a mai napig a legjobban).

Tábori tisztségek

  • Táborparancsnok: övé a legnagyobb felelősség a táborban. Ő irányítja a tábor szervezését, összeállítja a végleges programot, megtervezi a költségeket, kijelöli a szolgálatot adó vezetőket és őrsöket. Vitás helyzetekben vétó joga van. A táborban a többi vezetőnek arra kell törekednie, hogy megkönnyítse a munkáját (abban az esetben, ha direkt keresztbe tesz neki, az nem hogy nem cserkészes, de embertelen is).
    A tábort csak az ő engedélyével lehet elhagyni. Hogyha a tábor helyszínét elhagyja a csapat, neki velük kell menni.
  • Táborparancsnok-helyettes: a táborparancsok jobb keze. Ő inkább az adminisztratív és a pénzügyi részével foglalkozik a tábornak és ha szükséges, helyettesíti a táborparancsnokot és átveszi annak minden jogi vonatkozását.
  • Napos-tiszt: a napos-tiszt feladata az adott nap programjának levezetése. A tábor szükségleteinek időben történő ellátása és ennek felügyelete. A tisztség átvételtől az átadásig tart, azaz szertartástól bizonyos szertartásig.
    Engedélye nélkül senki sem hagyhatja el a tábor területét, kivéve, ha ezt a táborparancsnok utasítja. Feladatai közé tartozik az őrség megszervezése is, ha nincsen kifejezett őrségparancsnok kinevezve. Megismertető jele, hogy aznap végig cserkészingben van és nála van a parancsnoki síp, amivel irányítja a csapatot. Amit ő parancsol, az szent és sérthetetlen a táborban, ezért neki példával kell járnia.
  • Konyhás: A feladata a tábori menü összeállítás, adott esetben az alapanyag megvásárlása és a konyha menedzselése. Higyjétek el, ez egy kritikus pont a tábor életében. Első éveimben mindig csúszott a program az étkezések miatt és amit kaptunk sem volt éppen finom, így éhes gyomorral erőtlenek is voltunk. Egy jó és meghízható konyhás, aki egyedül, vagy egy őrs segítségével időben és ízletesen megfőz, ráadásul még olcsón is, ARANYAT ÉR. Becsüljétek meg a konyhásaitok és adjatok nekik egy puszit, mert amíg ti kint játszotok, ő bent szív a konyha sátorban értetek.
  • Őrségparancsnok: Az ő felelőssége az éjszakai őrség megszervezése. Azok kioktatása, hogy hogyan járjanak el adott szituációkban, hogyan végezzék az őrködést és be is kell osztani őket időintervallumokra.
  • EÜ-s: A táborban lévő emberek sérüléseit és rosszulléteit látja el a legjobb belátás szerint.
  • GH-s: A GH azaz a Gazdasági Hivatalban tartjuk a tábor felszereléseit és szerszámait. Sok csapat ezt a helyiséget a konyhával együtt egy nagy sátorba helyezi, én ezzel nem értek egyet, de ez az én véleményem. A GH-s feladata a GH sátor rendben tartása, az eszközök tisztán és szakszerűen tartása és nyomon követése. A GH-ba csak a vezetők léphetnek be, a kisebbeknek a GH-stól kell elkérni a szerszámokat és a kellő eszközöket, amit utána vissza is kell szolgáltatniuk.
  • Higiéniás: Feladata a latrinák, a kézmosók és a fürdők tisztán és rendben tartása. Legyen tiszta víz és kézmosó, wc papír, stb.
  • Postafelelős: Minden táborba kell tábori posta. Ahol lehet személyeknek célozni a leveleket illetve a tábornak. Ezeket a reggeli szertartás közben szokták átadni. A tábori leveleket a TP szokta felolvasni.
  • Imafelelős: Szertartásoknál egy előre kiválasztott imát, bibliai részletet olvas fel. Illetve megkérheti a napos tiszt, hogy ő kezdje az étkezés előtti és utáni imákat.
  • Faliújság felelős: Faliújság nem mindegyik táborban szerepel, de én javaslom amúgy mindenkinek. Olyan kicsit, mint az Index oldal, vagy egy facebook. Végignézel rajta és ha találsz valami érdekes cikket akkor azt elolvashatod. Ide lehet feltenni a bünti feladatok irományait is.

Tábori szolgálatok

Előre meghatározva a napiparancsban bizonyos őrsöket kijelölünk arra, hogy segítsenek be bizonyos feladatok elvégzésében. Ilyenkor az őrsvezető is ugyanúgy beáll az őrséhez motiválni őket, illetve a napostisztnek a feladata, hogy koordinálja a napos őrsöket.
- konyhás őrs – az ételek előkészítésnél, főzésénél és szervírozásánál segítenek. Sok helyen a mosogatást is ez az őrs végzi, ami egy gyorsabb megoldást biztosít a mosogatásoknál, mint egyesével elmosogatni a csetvást. 
- tűzrakó őrs – az esti tábortűz megrakása és táplálása, ennek megfelelő mennyiségű tűzifa előkészítése. Itt lehet menőzni a minél kreatívabban vagy szebben megrakott tüzeknél. 
- éjjeli őrség – 4-5 turnusban a tábor álmára vigyáz a takarodótól egészen a reggeli keltésig, folyamatosan járőrözve a tábor körül. Ez főleg az értékeink megóvásáért szoktuk alkalmazni. Bár, sohasem volt még külsős aki ártó szándékkal lépett volna fel ellenünk, erre az eshetőségre is fel kell készülnünk.
Most jön a legjobb része talán a cserkész létnek! Ezeket az őrségeket ugyanis tesztelni szoktuk. Úgy, hogy megtámadjuk őket és megpróbálunk adott dolgokat eltávolítani a tábor területéről, vagy éppen lematricázni a holmiikat. Az őrség feladata természetesen, hogy minél hamarabb felismerjék a támadást és a sípjuk megfújásával riadóztassák a tábort. A jó őrség nem lámpáz, nem beszélget, hanem éberen figyel.
 Őrségváltásnál a következő őrség elkészülésekor átadja a sípot és nyugovóra tér.
- krónikás őrs – fiúként a legidegesítőbb és egyben a leghaszontalanabbnak tartott feladatunk. A lényeg, hogy a nap történéseit lejegyezzük egy füzetbe, ami megmarad majd az útókor számára. Látom a szépségét ennek a dolognak, de szerintem nem tudunk kellő odafigyelést és kreativitást használni tábor közben arra, hogy leírjuk a fontosabb eseményeket amik még érdekfeszítőek is lesznek. (Persze, ha belegondolok a blog is kicsit olyan, de itt talán jobban megfogalmazott és összeszedett dolgokat rögzítek)

Tábori programok

Természetesen ezek a programok előfordulhatnak sima cserkészprogramokon is, de mivel itt mindegyik szerepelhet, egyszerűbbnek láttam itt leírni őket, napokra és időpontokra felbontva, például véve egy megvalósult cserkésztábort.

Tippek és praktikák a jó tábor menezsdeléshez

Ne aludjon senki a "szolgálati" sátrakba, úgy mint konyha, GH, EÜ, Jelmez, stb.