Egészségügy

Alapvetően két témakörbe sorolnám az egészségügyet, a Megelőzésre és az Elsősegélyre.

Miért is fontos, hogy ezt tudjuk?
Őszintén szólva én ezt a tananyagot kötelezővé tenném mindenkinek. Nem jogosítványhoz kötném az alapvető újraélesztés és sérülés ellátási ismereteket, hanem még iskolában oktatnám. A diákok heti öt órában tanulják a testnevelést, de annak megmentésére egy fikarcnyi időt sem szánunk.
Pedig ezzel a tudással embereket menthetünk, akiket várnak haza. Fájdalmakat csillapíthatunk,

A cserkészetben minden csapatnak megvan a saját kis "doktora", akik jártasak az EÜ-ben és bár nem végeznek nyitott szívműtéteket, egy kisebb- nagyobb tábori sérülést még csípőből ellátnak. Abban az esetben, ha most egy szülő olvassa ezeket a sorokat és nem az egészségügyben dolgozik, akkor nem kell aggódnia, feltehetően nagyobb biztonságban van velünk a gyerek, mintha otthon volna önökkel.
Annyira figyeljetek, hogy minden gyógyszernek és kötszernek van lejárati dátuma. Amint lejártak, ne használjuk őket élesbe, inkább csak gyakoroljanak vele a cserkészek, EÜ-sök.

Kis Ogre tartalma (a mi csapatunkban hívtuk így, mert pici ronda és zöld) egynapos kirándulásokra, túrákra ideális.) A nagy Ogre tartalma is hasonló, csak itt mindenből több darabot tegyünk be, mivel ezeket portyákra szoktuk magunkkal vinni.

Eszközök:

  • Gumikesztyű (minden esetben vegyük fel, ha fertőzésre hajlamos sérülést látunk el)
  • Kézfertőtlenítő
  • Biztostű
  • Kullancs csipesz (A fém és a műanyag csipesz is megfelelő, de szemöldök vagy svájci bicska fémcsipesze már nem megfelelő)
  • Olló

Gyógy- és kötszerek

  • Fájdalomcsillapító: minden fajta fájásra, has-, fej-(Algopirin, Algoflex), izom-, torokfájásra, stb. .
  • Betadin: barnás színű folyékony seb fertőtlenítő. Ne közvetlenül a sebre csepegtessük, hanem egy vattára, vagy fülpiszkálóra és azzal vigyük fel a bőrre.
  • Pezsgőtabletta (C-vitamin és kalcium)
  • Széntabletta - gyomor panaszokra, hasmenésre, gyomorrontásra
  • Nospa
  • Szőlőcukor- élénkítő hatása van  (a csomagolásán is rajta van, hogy csomagolás kibontása után fogyasztható, azt hiszem ez mindent elmondott)
  • Sebtapasz
  • Steril mull-lap
  • Steril gyorskötöző
  • Leukoplaszt
  • Sebhintőpor
  • Vatta
  • Ló balzsam
  • Fásli
  • Férfiként nehéz leírni, de igenis muszáj tampont vinni.
  • Deadalon émelygés és hányinger elleni gyógyszer, hosszabb busz utaknál, vagy repülésnél kötelező!

EÜ láda tartalma: Táborokba szoktuk használni, akár több hétre elegendő gyógyszer van benne.

  • Minden, ami a nagy Ogréban megtalálható, de nagyobb számban.
  • Kalcium, lehetőleg injekció, a komolyabb alergén tünetek enyhítésére.
  • Különböző gyógyhatású teák: Kamilla, Menta és Csalán
  • Fenistil
  • Füzet, betegségek és betegek ellátásának feljegyzése
  • Elsősegély kézikönyv, ha valamiben nem biztos, vagy nem áll rendelkezésre EÜ-s
  • Jégspray
  • Háromszögkendő
  • Smecta por
  • Kúp
  • Háló
  • Antibiotikum (Nagyos sokan érzékenyek rá, így legyünk nagyon óvatosak és csak akkor adjuk, ha nagyon szükséges)
  • Allergia gyógyszerek (Abban az időszakban virágzó növények hatására kialakuló alergén tünetek enyhítésére)
  • Inzulin, Abban az esetben, ha van cukorbeteg, kérjünk tőle, vagy a szüleitől, illetve tanulja meg az Eü-s beadni is neki!

A legfontosabb gyógyszerről nem beszéltem még, ez elmulasztja a kósza fájdalmakat, használatától abba hagyják a sírást és még honvágyat is tudunk vele csökkenteni. Ez nem más, mint a P.L.A.C.E.B.O. . Higgyétek el, igenis beválik; még úgy is, ha tudják, hogy az cukor vagy tik-tak. 
Egyszerűen jól esik a kisebbeknek a törődés és a figyelem és amint ezt megadtad nekik és elfoglaltad őket, már nem is törődnek a bajaikkal.

Előfordulhat, (ha nem voltunk előre látok) hogy a természetben nem rendelkezünk a megfelelő felszereléssel egy-egy sérülést ellátni.
Nem kell aggódnunk, ugyanis vannak bizonyos egészségügyi felszerelések, amik pótolhatók a nálunk lévő felszerelésből, illetve amit a természetben találunk.
Tipikusan multifunkcionális eszközünk, a nyakkendőnk.
A felkartörést például remekül lehet vele rögzíteni, a képen látható módon

Hordágyat is egyszerűen készíthetünk a természetben, akár ingeink felhasználásával, akár gallyak segítségével.